Kneerd 24 óra

Szia, Kedves Olvasó

Két hét után ismét ujjaim alá veszem a billentyűket. Egyrészt azért, hogy életjelet mutassak magam felől, mert már gondolom néhányan tűkön ültek, hogy hogyan is folytatódik „hősünk” története. Másrészt azért írok, mert valóban történ egy és más…

Persze hősnek semmi féleképen nem jellemezném magam, mivel az elég nagy túlzás lenne. Sőt egyáltalán ki se érdemlem eme titulust. Egyszerűen csak egy hétköznapi gyerek, vagyis ifjú vagyok a nagyvilágban. Ha nagyon ügyes és szorgalmas lennék és talán kicsit kreatívabb is, akkor tényleg tudnám úgy írni ezt a kis naplócskát, hogy minden egyes bejegyzés egy-egy fejezetecske lenne. Mondjuk ez valamilyen formában most is így van csak nagyon rendszertelen. És akkor valami regényes formát is kaphatna. Na, jó már megint csak agyalok itt, meg lukat beszélek a hasadba, de mondanivalóm még egy csepp se volt. Pedig elvileg ez egy tartalmas blog.

Nos, az előző bejegyzésemhez képest történtek változások. Egyrészt kezdek egészségesebb és erősebb lenni, jó a Tyson-t még nem ütném ki, bár lassan de, biztosan haladok. Például amire nagyon büszke vagyok az-az, hogy újra képes voltam rávenni magam a futásra, pedig ez nagy szó. Jó az már máskérdés hogy milyen szinten teljesítek, de ezt még betudhatjuk idény elei formának. Most nagyon reménykedem, hogy a havazás is későn jön, ha egyáltalán jön. Ugyanis minél többet szeretnék futni a futópályán. Az a célom hogy 10 kilométert simán le tudjak majd futni x időn belül. Persze a futás nem csak fizikai terhelés, hanem fejbeli is. Legutóbb nekem ezzel volt problémám a lábamban még éreztem erőt, de fejben valahogy nem tudok még ott lenni. Akkor lesz jó, ha majd a gondolataimat teljesen ki tudom zárni. Azért már hiányzott, mert tényleg jót tesz az emberlelkének is. Meg hát az emléket is vissza-visszatérnek. Milyen szép is volt robogni a pályán. Persze erre már vajmi kicsi az esély, de hobbi szinten nagyon is jó. Aztán ha a futás mellé bejön a gyúrás is talán még emberi külsőm is lesz. Csak bírjam végig csinálni, de hát minden csak fejben dől el, hangsúlyozom. Paradox mód mégis hiába próbálok, aktívabbá válni sajnos még mindig a kelleténél többet döglődök az ágyban. A fáradékonyság egyrészt a gyógyszer mellék hatása lehet más részt azé, hogy elég rendszertelenül alszok. Persze ezt mostanában nem bántam meg. Ugyanis elkezdtem feltörni a burkot. De ez egyedül nem ment volna kellett külső segítség is és kaptam is elég sokat itthonról is és másoktól is. Például nekem nagyon sokat jelentettek a nem otthon (koli) eltöltött éjszakák. Kis remény sugaracskát csalt fel az égre, ami eddig is ott volt és talán még erősebben is csillogott, csak én azt nem vettem észre és mire most észbe kaptam már lehet, hogy hiába. Ez a sugár egy üstökös lehetett, ami igen ritka jelenség, és ha nem figyeled, meg jól akkor már hiába keresed. Ettől függetlenül nekem már ez a pár pillantás is megmelengette a szívemet… és nem tudom, hogy egyszer talán lesz-e közös pályám ezzel a nem mindennapi égitesttel, annyit már tudok, hogy segítet felnézni az égre és ezzel arra vezette rá a figyelmem, hogy igen is van élet a burkon kívül. Ezért már köszönettel tartozok neki, pláne azok után, hogy tudom mennyi ideig próbálta nekem világítani az utat. És én balgamód ügyet se vetettem rá. De hát ilyen a sorsunk... Akkor veszi, észre az ember a másikat mikor az már nem számít rá. Jaj, olyannyira túlbonyolítja magának az ember az életet. Úgy vagyok vele, hogy az ami kiemelt minket az állatok sorából az egyszerre áldás és átok ez pedig a gondolat. De hát a Jó Isten igen is tudta nagyon jól hogy mit ad nekünk. Azt meg ránk bízta miként használjunk. Legyen ennyi mára. Talán ez elindít valamit benned is Kedves Olvasó. Na Csoki!!!       

Ui: Gyólya hét volt a suliban de szar volt azért nem is írtam róla...

Ui.: Ez a jubíleumi 50. bejegyzésem az olvasók között válogatást sorsulunki Ádi 5 legjobb levele közül. :D:D:D