2008.05.12. 20:47 Kneerd
Az én Pollym hol van?
Vágjunk a közepébe. A tegnapi ZéPé nem volt jó. Főként ezért mert, nem tudtam magam jól érezni, mindegy lesz ez még így se. Viszont utána megint sikerült valamit megtennem ami nem kis teljesítmény még pedig az, hogy 45perc alatt sikerült lesétálni a ZéPétől a sasadiig. Persze ez nem sikerülhetett volna a anélkül az ember nélkül aki mindig velem tart az ilyen merész és fárasztó utakon. Köszönöm Pajtikám! Szóval már sikerült elérni a négy órás sasadis 40-est, egyedül söpört velem végig megállás nélkül a végállomásig potom 13 perc alatt. Ezek után délután 4ig aludtam. Azután játszottam meg ilyen apróságok. de most este valahogy megint gondolataim fakadtak, még hozzá a Derült égből Polly című film kapcsán. Azon kívül hogy ez egy igen vicces film, rá kellet jönnöm a mondani valójára is. Ami nemmás mint, hogy a kapcsolatok java a kompromisszumokon alapszik. Na mindegy ehhez most nincs erőm majd talán valamikor máskor. Csoki
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
bius. 2008.05.13. 08:43:06
Szöszi 2008.05.15. 20:43:35