Kneerd 24 óra

Szia. Hű hát azt kell, mondjam, hogy a hétfő estém nem éppen volt eseménymentes. Mondtam én hogy minden hét más és más. Minden esetre a sokak által igen csak ledegradált Kazi okozott pár kellemes és még több kellemetlenebb percet. A probléma oka az igencsak szabad stílusú és igen sok törzsi elemet tartalmazó tánckultúrám. Nagyon ritka, amikor olyan csajjal tudok táncolni aki, érzi az ütemem. Eddig két volt osztálytársam büszkélkedhetett ezzel a tehetséggel és most leltem egy szalmaszálat, akit úgy mozgat a szellőm, ahogy én azt kavarom. No de ahogyan a kisfákat úgy a szalmaszálakat is őrzik ráadásul igencsak féltő szemek. Így ez rányomta a bélyegét a felhőtlen felszabadultságra. Mondjuk addig nem is volt gond, amíg lent volt a Gang minden tagja, de mint, azt már említettem valamiért nem szívlelik eme szórakozóhelyet. Éppen ezért ennek köszönhetően szép lassan elkezdtek haza szállingózni, míg nem egyedül maradtam. Még ez sem feszéjezett abban, hogy folytassam a táncot. Az már jobban hogy az „őrszem” egyre jobban kezdte fölhúzni az agyát. Ráült csórikám fejére a zöldszemű szörny. Pedig én csak táncoltam… Nos, minden esetre jobbnak láttam indulóra fogni. Mert nagyon nem lenne előnyös, ha mostanság kozmetikáznák át az ARC-om. Arra gondoltam hatásosabb, ha nem egyedül távozom. De mivel a Gang-ből már nem volt senki, ezért kénytelen voltam igénybe venni egy régi szalmaszál segítségét. Aki segített. Ezen mondjuk egy kicsit meglepődtem, hogy szó nélkül követett. De hát ez a sors keze mindenkit meg kell ismerned valamiért. Na, minden esetre bevédtem a fejem, még ha csak az elmém segítségével is, bár én azt vallom, hogy többet ésszel… A lényeg az, hogy ennek az estének is meg volt a maga tanulsága. Nem biztos, hogy ér egy tánc annyit, hogy akár az legyen az utolsó… Kedden színházban voltam, jól éreztem magam, még ha egyedül is voltam, de ez a világ mindig elvarázsol és ráébreszt, hogy annyira, de annyira jó lenne ezt csinálni életem végéig… Na, Csoki!