Szia, kedves olvasom
Köszönöm, hogy benéztél megint. Én is itt vagyok ismét a gondjaimmal. Persze gondok ez annyira relatív miközben a világunk hanyatlik, a világ fele éhezik, és bádog dobozokban lakik, mint a heringek. Addig én itt rinyálok, hogy –Jaj szegény Ádi(ka)(brrrű) milyen rossz neki. Ilyenkor egy kicsit, sőt mit kicsit nagyon önzőnek érzem magam. De mégis beszélnem kell, mert magamban nem tarthatom, na meg úgy vagyok vele, mint a büfivel jobb kint, mint bent. Egy szó, mint száz elkezdem az utóbbi napok beszámolóját… Hát a szombat már valamelyest élménydúsabb volt, mint a péntek, amelyen csak a gondolatimmal voltam összezárva. Most végre jött a Pajti, aki szegény maga is jó nagy csomaggal érkezet hozzám és ő se a kezében hozta azt. Szó mi szó volt mit mondanunk egy másnak és egy mást győzködtük, hogy melyikünknek mi a jobb. Persze a nagy lelkizésben bejártuk a várost, megmásztuk a várat a minaretet, a mit a mai napig nem értem, hogy milyen indítatásból vittünk végbe, mert ilyet épp eszű ember nem csinál. Jahh lementünk a völgybe is ahol nincsenek is szép asszonyok viszont goromba pince banyák és nagyon finom marha pörkölt az van, na persze ne úgy képzeld el, hogy fetrengésig ittuk magunkat, ahogy elvileg a völgyben illendő lenne, meg ittunk keményen fejenként 1-1 deci nem elírás deci vörös merlot-ot. A következtetés nem szeretjük, a bort hiába megyünk, házhoz ott se jön meg az ihlet. (18)Azután megbasztuk az Albánokat öröm boldogság!(18). Már nem mi, ketten hanem a válogatott. Aztán lezúztunk még egy kocsmába egy pofa söre mégis csak az az ital. Majd bevágtuk a szunyát, mert egyikünk se volt csajozós formájában. Majd egy hajnali F1 nézést leszámítva szunyáltunk 10ig utána reggelire zabbantotunk 1-1 pizzát. Azután sajnos haza kellet mennie. Így ismét magam maradtam, na persze itt voltak azok az átkozott gondolatok is… De nem, átkozottak azok sőt örülök hogy tudok gondolkodni és hogy a Jó Isten megadta ezt a drága tulajdonságot. Majd eljött a mai nap szembesülés a szalmaszállal, aki még így utoljára belemart a húsomba és találkozás a kis fával, akinek elveszek a tekintetében és a tudat is itt van, ami csak azt hajtogatja, hogy hiába vársz…
Na, csoki! Dama la nob
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
"Kisfa" 2008.10.16. 13:07:55