Kneerd 24 óra

Szia, Kedves Olvasó

Na mi újság? Nálam semmi különös. Már megint nagyon rég írtam. Annak dacára, hogy egyre több elismerő üzenetet kapok azzal kapcsolatban, hogy jó dolgokat írok. Ezen üzeneteknek köszönhetően egyre több dologról szeretnék majd írni, mert van egy csomó ötletem. Így a továbbiakban is szeretnék érdekes témákat feszegetni.

A legutóbbi bejegyzésem óta eltelt idő alatt letudtam a vizsgákat szerencsére sikerrel vettem az összes akadályt, sőt már túl vagyok a szorgalmi időszak második hetén is. Ezzel, hogy befejeződött egyben lezáródott az első félév, minden értelemben. És akkor itt térnék ki a mai címemre. Ugyanis Arisztotelész és John Locke óta tudjuk, hogy az ember születésekor tiszta lappal indul és az élete során gyűjtött tapasztalatok alapján írja tele a saját lapját.

Én személy szerint nem tudom, hogy mennyi lapot kaptam arra, hogy tele írjam, de ez alatt a húsz év alatt írtam már rá vidám és keserű dolgokat. Nem tudom, hogy ha fejezetekre kéne bontanom az eddig történteket, milyen szisztéma szerint bontanám fel. Most azt látom a legjobbnak, ha félévekre szedem és minden egyes félév során szerzet tanulságot viszem tovább. Vegyük alapul az előző félévet. Ha egy szóval kéne jellemeznem, akkor azt mondanám, hogy „keserédes”. Mégis azt kell, mondjam az történt velem, amire vágytam pörgés és kimozdultam egy olyan közegből, amiben eddig éltem. Azzal hogy eljöttem ráléptem az önállóság útjára. Amin tudom, hogy nehéz lesz végig menni és nagyon sok seb fogja érni a testem a lelkem és szívem, de megcsinálom. Végig akarom járni mert kíváncsi vagyok. Egyrészt arra, hogy mi vár rám az útvégen, hogy hány lapom van még hátra hogy rávéssem az úton szerzett tapasztalatimat . És arra, hogy milyen ember leszek az útvégére… Na visszatérve a múlt félévre és arra hogy milyen tanulságokat vontam le belőle. Az biztos, hogy nem akarok az az ember lenni, aki az első két hónapban voltam, változtam és megijedtem, valami olyannak próbáltam magam mutatni, ami nem én vagyok. Szerencsére azért találtam olyan embereket, akik hamar ráébresztetek a dolgok valójára. Na meg elkezdtem hinni… Hinni a „Kisfa” szemeinek… Persze ez amilyen gyorsan rendbe rakta az életem olyan gyorsan szaladt is tovább és mára már más udvarát díszíti. Én meg ott maradtam egyedül és fetrengtem a sárban. Szerencsére ekkor is voltak körülöttem. A régi barátok, akiket orvul itt hagytam. Tudom ez némelyiküket bántotta nagyon. De azt is remélem, hogy megérti mindenki, hogy keresem a helyemet a világba és minél jobban meg akarom ismerni önmagam és én azt hiszem, hogy ezt csak ezen az úton tehetem meg. Ja azért iskolába is jártam, ott is tanultam ezt meg azt. De abban már egyáltalán nem vagyok biztos, hogy ezen a szociális ágon fogom majd meglelni életem gyümölcsét (ebből fogok megélni és ez lesz az életcélom). Sőt vegyük ezt is csak egy állomásnak… A művtöri jelenleg jobban érdekelne, persze kitudja, lehet csak addig míg nem tanulom… És hogy mi a tanulság a múlt fél évből egyszerű azt kell folytatnom amit elkezdtem novemberben csak magamat adni mindenben megtalálni az arányt és mindenkinek csak annyit adni magamból amennyit megérdemel.  

Most pedig elkezdődőt az második félév, keményen edzek (ez még annyira nincs meg valósítva bár minden edzésen lent vagyok csak fejben még nem tettem össze magam), suliba járok (mert nincs más dolgom), bulizok (gyűjtögetem a szalmaszállakat) és próbálok normális emberi kapcsolatokat kiépíteni (csak mértékkel). Na lépek… Majd egy szép napon visszatérek addig is nézz be hozzám hát ha találsz valami gyöngyszemet. Csoki