Kneerd 24 óra

Szia, Kedves Olvasó

Tyű a mindenit!!! Azt hiszem, kezdhetném ily módon a mostani párnap összefoglalását. Igen egy olyan igazi lélekből és tüdőből jövő tyű-vel. Megint elfáradtam inkább agyilag, mint fizikailag azt ki lehet kupálni egy-két alvással inkább a nehezebb része a dolgoknak a fejbeli problémák összepakolása. Úgy érzem megint összetornyosultak a gondolataim, vannak itt igazi problémák és vannak itt olyanok, amiket igen is én tettem nagyokká úgymond semmiségekből. Furcsa érzések kavarognak bennem. Például itt van ez az iskola befejezés, szakdolgozat, gyakorlat és egy esetleges felvételi ezek mind-mind a kötelező dolgok, amiket egyszerűen nem kerülhetek meg, mert ezekre vállalkoztam. És akkor ott vannak azok a problémák, amiket én generálok magamnak a túlzott társ hajhászás, ami teljesen meggyötör, mert úgy vagyok vele, hogy kötelező problémáimat pont ezzel tudnám kiváltani, ezzel tudnék koncentráltabb lenni a kötelező dolgok felé. Ehelyett mit csinálok? Még ezzel is tunnigolom az agyamat és ebből csak az származik, hogy eljutok egy, tyű-ig. Na ja kemény ez azontúl súlyos idő zavarral is küszködök. Túl lassúnak érzem magamat ehhez a korhoz, sokkal másképp látom a dolgokat. Sokkal-sokkal… Sajnos. És akkor ilyenkor jön az a gondolat, hogy elmegyek innen egy teljesen, de teljesen más helyre. Na, és akkor jobb lesz? Ott mások az emberek? Ott tudnak szeretni a nők? Ott meg értik a gondolataim? Ott boldogabb leszek? Hát ki tudja ezt? Jaj… Mennyi kérdés megint. Itt cikáznak a fejemben. Nagyon gyorsan el kell engednem magam. Mert tényleg elfelejtem milyen az „igazi Ádi”. Persze azért mindig előtűnik valaki, akire nem számítasz, vagy egy SMS formájában vagy épp a bárpultnál iszogatva és eszedbe jutatja, hogy ki is voltál valójában. Tudom, most úgy írok mintha homlokegyenest megváltoztam volna az utóbbi 3 évben. Persze ez nem így van. Én még ma is az vagyok, aki imád nevetni, aki szeret meglepetést okozni azoknak, akik fontosak a számára aki próbál oda figyelni minden egyes apróságra. Csak mostanában úgy érzem, hogy ezek a dolgok nem előny jelentenének, hanem inkább mintha hátrányba taszítanak. De nem adom fel! Nem törhet meg semmi sem se kötelező sem egyéb dolog. És ha itt is ott is kudarcba fordulnék, annak kell, hogy újabb löketet adjon a tovább jutáshoz. Hogy hová megyek? Még én sem tudom… És ez a céltalanság, ami mindennél jobban aggaszt, de nem ijedek meg tőle, mert megcsinálom bármi is kerüljön az utamba. Félévén belül úgyis vár rám egy nagy szakítás, amikor ismét el kell hagynom egy újabb közeget, amibe bele illeszkedetem. De tudom, hogy innen is lesz olyan, akinek akkor zokoghatok a vállán, amikor szükségem lesz rá. Bár merre vigyen is minket a sors. Éppen ezért nem bánom, ami eddig történt… Na, jó azt hiszem egy tyű-ből elég soká jutottam és még így se mondtam el mindent. Na, csoki!!! Dama la nob!!!